Életének nyolcvanhatodik évében, hosszú betegség után 2024. március 21-én elhunyt Witt Márta

Az OrosCafé megemlékező soraival búcsúzunk tőle. 

A sorok közé írta be magát – in memoriam Witt Márta
Csányi József -2024-03-25

Életének nyolcvanhatodik évében, hosszú betegség után a múlt héten elhunyt Witt Márta, író, költő, az Orosháza Városért kitüntető cím birtokosa.

Orosházán született 1938. július 27-én. Egy kereskedő, iparos család egyetlen gyermekeként nevelkedett, az általános iskolát is itt végezte. Középiskolába Békéscsabára került, melynek elvégzését követően visszatért Orosházára, ahol a helyi autóbusz állomáson dolgozott forgalmi-szolgálattevőként.

Nehéz sors jutott osztályrészül az írónő számára. Kezdve a bombázással, mely elvitte a szülői házat, folytatva a földjük elvételével, sváb származása miatti kálvária járásával. Szerencsére az elpusztíthatatlan életösztön mellett mindig ott volt számára a vers, mint menedék, amelyben ki tudott lépni a könyörtelen valóság realitásából.

– Már tizenkét évesen versben írtam az irodalom dolgozatokat. Sajnos – mint később kiderült – a tanárnő el sem olvasta, megszokásból ráírt egy négyest és kész. A versek gyerekkoromtól kezdve segítettek a túlélésben. Kiírtam magamból a bajokat, amiből aztán, ha valaki veszi a fáradtságot, a versekből akár egy korrajzot is összeállíthat – mondta egy régebbi, OrosCafénak adott interjúban.

Nagyon sokat írt és nagyon sok helyen jelentek meg írásai. Hogy csak néhányat említsünk, a tizenöt saját könyv mellett huszonhétben társszerző volt, de közölte verseit a Kárpáti Panoráma, a Párbeszéd, az Orosházi Napló, az Orosházi Krónika, a Békés megyei Hírlap, a Pécsi Új Hang, a Szegedi Amatőr Alkotók Lapja – hogy csak néhányat említsünk.

Nagyon szerette szülővárosát, amely 2021-ben Orosháza Városért kitüntetésben részesítette az írónőt.

Mielőtt betegsége elhatalmasodott, nyolcvan éves kora után is aktívan írt. Néha még – ha éjjel jutott eszébe valami szép – éjjel is csattogott a sokat látott Erika írógép. Kiadatlan verseiről egy interjúban elmondta: – Nem tudom, megérem-e még, hogy ezek is napvilágot lássanak, de beírom magam a sorok közé, hogy megmaradjak akkor is, ha már nem leszek itt…

Isten áldja Mártika! Nyugodjék békében!